Sokszor olvassuk kutyák gazdikereső hirdetéseiben, hogy "csak kinti tartásra" nem adják örökbe. 
Nem a kinti tartással van a baj. 
A kérdés az, hogy kerti bútort vagy társat, családtagot szeretnénk?

A közösségi portálokon láttam meg egy nagyon jó posztot, a szerzője Schneider Kinga a NOÉ Állatotthon sajtóreferense. Olvassátok, mert ennél jobban mi sem tudtuk volna megfogalmazni:

"Nem messze tőlünk él egy kutyus. Tudom, látom, hogy szeretik, gondoskodnak róla, ha elutaznak jönnek a nagyszülők ellátni, etetni, kicsit megbúbolni ...
DE Ő egy kerti kutya, akinek az egész élete abból áll, hogy vár egy futó simogatásra, egy röpke jószóra, vár, hogy az a szeretet, ami felé él a gazdái szívében valóságban is megnyilvánuljon... mert Ő kutya és mert abból ért, ha a buksiját egy kéz simogatja, ha a pocakját a gazdái ujjai csiklandozzák, ha az imádott élőlények, az embercsaládja szájából elhangzik a neve, ha csak boldogan szusszantva elnyújtózhat mellettük a napsütésben ...
DE Ő egy kerti kutya és bármennyire is szeretik, neki annyi jut, hogy amikor elmennek akkor szólnak hozzá és amikor megjönnek, akkor megsimítják, a tányérját minden nap megtöltik finom falatokkal.
Ő egy már idős, már kopott, szőre szinte nincs is, de lelkében lángoló és szerető kutya. És persze mi jól elrontottuk Tomival, mert minden egyes alkalommal amikor csak felé járunk (közel lakik, szóval naponta többször is) a kerítésen keresztül megbúboljuk, sőt én mindig megengedem - a nem elhanyagolható szájszaga ellenére - hogy egy rajongó puszit is nyomjon az arcomra. Ha meglát minket már sír ezért a néhány lopott pillanatért ... ma majdnem egyszerre értem haza a gazdáival és ezért gyorsra fogtam a saját rituálénkat, majd elparkoltam az éjszakai helyemre az autómmal. Kb. 2 perc múlva értem vissza, addigra a bejárati ajtajuk már csukva volt és ő előtte sírdogált egy kis szeretet koldulva. Okos kutya megtanulta, ha nyitva az ajtó akkor sem megy be, csak fekszik és vágyakozva néz az Istene felé ... Amikor esik az eső, akkor is kint ázik az öreg szőrtelen teste a bejárati ajtójuk előtt. Tomi egyszer óvatosan felajánlotta, hogy a költözésünk után maradt használaton kívüli kutyaházunkat szívesen átadjuk, de köszönték, a kutyus sosem megy be kutyaházba, már sokszor próbálták...

És én nem tudok attól szabadulni, ahogy sírdogálva könyörög a szeretetért az ajtó előtt. Ahogy ázik az esőben. És rettegek az első "közös" telünktől, amikor a jéghidegben kint fog fagyoskodni a metsző éjszakában ... Pedig tudom, hogy szeretik ... vajon miért nem nyílik meg az az ajtó, az az ajtó (leginkább a szívükben) ami elválasztja a kerti kutyát a családtagtól ... csak egy kis sarok kellene neki, csak egy kis pont az életükben.
Mert a legcsodálatosabb dolog hallgatni ahogy itt bent velünk szuszognak, hortyognak. Ha éppen arra vágynak idejönnek, megmacerálnak egy simogatásért, ha éppen arra vágyom letámadom őket a túlzott szeretetemmel ...

Pontosan tudom, hogy ezerszer rosszabb körülmények között is élnek állatok, azt is tudom, hogy sok-sok kerti kutyának ennél sokkal több törődés és fizikai szeretet jut. De amikor elcsodálkozva teszik fel nekem az örökbefogadók a kérdést, hogy miért nem adunk szívesen csak kertbe kutyát és mesélnek fűtött házakról, garázsokról, pincékről, akkor mesélek nekik erről az érzésről. Megkérdezem, hogy nézzenek magukba, ha szakad kint az eső, vagy -10 fokot veri a hőmérő, vajon akkor is kint van a kerti kutyájával órákat foglalkozva vele? ...
A kerti kutyaság nem hideg - meleg problémája, hanem kapcsolati kérdés ...

Bocsánat, csak erről nagyon sokat gondolkozom. És néha elképzelem ahogy becsukom magam mögött az ajtót, a kutyáim kint én pedig bent nyugodtan alszom és nem megy ... nem csak nekik, nekem is szükségem van a családtagjaim fizikai közelségére!"

Talán ez az a pont, amikor megérheti egy gazdijelölt is, hogy miért szeretné az állatvédő az által mentett, testileg, lelkileg rendberakott kutyát a lehető legjobb helyre adni. 
Azért, mert megígérte neki, hogy a legjobb helyet keresi neki.

Hangya Közösség
www.facebook.com/HangyaKozosseg