Állatvédő csak az lesz, aki eleve emocionálisan érzékenyebb az állatokat illetően. Ha valaki állatvédő lesz, akkor még érzékenyebbé válik. Már nem tud elmenni egy rászoruló kutya mellett sem.

Ha véletlenül úgy esik, hogy önként vállalt hobbijából ki tud lépni pár napra, olyan helyre megy nyaralni, ahol kevés a szenvedés, hiszen kikapcsolódásra vágyik.

Már nem járunk Erdélybe, mert sok a kóbor kutya. Örülünk, hogy nem kell Indiába mennünk: hasonló okok miatt. Mi adományokkal sokat utazunk Magyarországon belül. Az egyik kelet-magyarországi utunk során 12 kóbor ebet láttunk és hármat, ami már nem kóborolt, nem élt. Nem hozhattuk az összest haza. Próbáltunk megállni, elkapni, chipet olvasni, szólni a helyi segítőknek, érdeklődni a gazdiktól.
Ha kikapcsolódni szeretnénk, már nem utazgatunk belföldön. Sajnos tényleg ilyen magas arányú a kóbor kutyák száma.

10 éve Csehországban járunk. Akkor még nem volt ennyi látható kóbor eb nálunk. Náluk sem. Az állattartási szokások hasonlóak voltak. Csehországgal valahogy rokonságot érzünk: hasonló kultúra, hasonló történelem, hasonló népszokások, hasonló gazdasági problémák és hasonló etnikai gondok. Tehát nem egy fejlett nyugat-európai országról beszélünk.
Idén úgy gondoltuk, hogy újra felkerekedünk. Vidékre igyekeztünk, de Prágában is megálltunk.

Érdeklődtünk ismerősöknél, hogy melyik prágai éttermet, sörözőt ajánlják, ahová kutya is bemehet. Furán néztek. Nem értették, hogy melyikbe nem. Mert, hogy a legtöbbe igen és nekik, mint kutyásoknak ez nem kérdés.
Végül kitalálták, hogy az Óváros téren egy nívós étterembe meghívnak kávézni. A földszinti és emeleti étteremben nem volt hely. A tetőteraszon, kaptunk asztalt. A kilátás mennyei volt, egyik oldalt az Orloj, másik oldalt a Prágai vár. A lift a konyha mellől indult. Olyan feszengve és félve mentünk be, hogy majd kidobnak bennünket a kutyával. Szinte dugdostuk a lábunk között. Az ételeket mellettünk vitték ki. Senkit se zavart, mindenki mosolygott. Ahogy felértünk, ki volt készítve kutyatálban víz, amit hamarabb hoztak az asztalhoz, mint felvették volna a rendelésünket.

A vidéki kirándulások alkalmával lepődtünk meg csak igazán. Vidéken is pórázon sétáltatták esténként a gazdik a kutyájukat. Meg is kérdeztük, hogy miért. A válasz teljesen egyértelmű volt a részükről: a fáradt kutya jó kutya. Az ingerszegény környezetben élő kutya frusztrált. Mert jó vele sétálni. Csak sorolták azokat az érveket, amiket mi legszívesebben óriásplakátokon hirdetnénk.

Ha már arra jártunk, kinéztünk egy szép középkori várat. A parkolós nénit elkezdtük fűzni, hogy ugyan egy fél órára vigyázna-e a kutyáinkra, árnyékban, vízzel, amíg mi befutunk. Ő mosolyogva közölte, hogy idén először ők is megengedik, hogy kutyások bemenjenek a várba. Hiszen így sokkal több vendégük van. Egyre több vár engedi meg, miért ők maradnának ki belőle.

A vár udvarán volt egy fa. Nem igazi fa. Egy farönk oszlop volt leásva, imitált mű fakoronával. Nem értettük, néztük. A kutyáink azonnal megértették és célnak megfelelően használták. Ez egy "pisifa" volt. Igen, igen, hogy ide és ne máshová locsoljanak a kutyák. Nem is tiszteltek meg ezen kívül más helyet.

Másnap találtunk egy kis faluban egy Ördög múzeumot, ami nagyon megtetszett nekünk. Gondoltuk, hogy egyikőnk a kutyákkal kint marad, addig a másik megnézi, majd váltunk. Így is lett. Aztán egyszer csak kijöttek a múzeumból és nem értették, hogy miért hagyjuk, hogy a 35 fokos melegben kint izzadjanak a kutyák. Miért nem megyünk be a hűvös légkondis múzeumba. És hozták a vizet a kutyáknak.

Sorolhatnánk még a sokkoló élményeket. Valahogy el is kényelmesedtünk és hazaérve nehéz volt visszarázódni a régi sémákba.
Ott sincs kolbászból a kerítés. De elindultak egy úton. Végig azon gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne ezt itthon elérni. Talán varázslattal?

Talán a pozitív példa lehet az egyetlen tudatmódosító erő.
Szeretünk Magyarország, de kérlek, hogy te is szeresd a kutyákat!