Egy számomra nagy tisztelettel bíró állatvédővel közösen sétáltattuk a kutyáimat. Az idősebb generáció tagja, meg van benne a tapasztalat. Ő már higgadtan tudja kezelni azokat a kérdéseket, amik ellen mi még lázadunk. Mi csákánnyal alakítjuk a sziklát, ő már a folyó víz nyugalmával és erejével találja meg a leghatékonyabb utakat.
Rég nem látott középiskolai osztálytársammal futottunk össze, ő is sétáltatott. A kutya, mint téma mindig necces pont. Egy állatvédőnek már előre összeszorul a gyomra, hogy mit fog hallani. És valahogy mindig be is igazolódik a félelem.
Vidáman mesélte, hogy neki ezek a kutyák a gyermekei, imádja őket. Két fehér cuki fajtatiszta kutya, bár törzskönyvük nincs. De tuti fajtatiszták, mert egy vidéki „tenyésztőtől” vették, aki borzalmas körülmények között tartotta őket. Eredetileg csak egyet akartak, de úgy megsajnálták a kutyákat, hogy kettőt hoztak el. Egy vagyon volt, de megérte, mert a világ legaranyosabb kutyái. Már kétszer voltak kölykeik, három és két éve, 5-5 kiskutya született. Hogy azok milyen cuki kisgombócok voltak, az egész család imádta őket. Nehéz is volt odaadni, de hát nem tarthatta meg az összest. Olyan szuper gazdikat sikerült nekik találni.
Én is meséltem az enyéimről, órákig tudnék. Próbáltam jó fej lenni és nem egyből okítani.
Amikor kiderül, hogy egy kan és egy szuka kutyánk van, mindig rákérdeznek a kiskutyákra.
Olyan gyakran előfordul, hogy amikor kimondom: „ivartalanítottak”, jön az elakadt lélegzet, a kikerekedett szem és hirtelen nem is tudják, mit válaszoljanak.
Ez most is pont így történt.
Csak annyi csúszott ki a száján: „De miért?”
Már kezdtem, hogy hevesen elmondom a teljes szórólapunk szövegét az ivartalanítás előnyeiről, pozitív hatásairól, nem beszélve a globális problémáról, amit a fölösleges szaporulat okoz.
Erre kedves állatvédő ismerősöm átvette a szót, a maga nyugalmával:
„Hadd kérjem meg, hogy hívja fel az összes gazdit, akinek odaadta a kicsiket. Csak úgy. Kérdezze meg hogy vannak, mi van velük.”
Vidáman váltunk el, nem számítottam rá, hogy pár nap múlva felhív.
Nagyon szomorú volt a hangja. Benne maradt a rossz érzés és a kíváncsiság, így végighívta a gazdikat.
Csak mesélte, mesélte, és a hangszínétől újra összeszorult a gyomrom.
A 10 örökbefogadóból kettőnek nem volt kapcsolható a telefonszáma. Eltűntek, kinyomozni őket szinte lehetetlen.
8. kiskutya: Az egyik gazdi kétszer kérdezett vissza, hogy „melyik kutya? Ja, Azt odaadtuk egy ismerősünknek, akivel azóta nem tartjuk a kapcsolatot.”
A 6. és 7. kiskutya valamilyen genetikai betegségben szenved. Mindenre allergiásak, a gazdik nagyon panaszkodtak, hogy olyan drága a speciális táp, a bőrbetegségekre a gyógyszerek, fürdetők. Elmondásuk alapján mindketten jó gazdik, gondoskodnak és szeretik a saját kutyájukat. Azért kicsit érződött a vádaskodás, hogy ők egészséges kutyát szerettek volna, nem erről volt szó. (egy állatokkal foglalkozó szakember az előzőekben elmesélt történetből rögtön észrevette, hogy a szaporítótól egyszerre elhozott kutyák valószínűleg egy alomból származtak. Tehát az anya és az apa testvérek.)
5. kiskutya együtt él az örökbefogadókkal. Kicsit kérdezősködve elárulták, hogy sajnos kölyökként sokat rágott, így kirakták a kertbe. Ott nagyon boldog, már be sem szeretne jönni a házba.
4. kiskutya Gyerek született és így nem maradhatott, lekerült nagymamához vidékre, de ott jó dolga van, a nagyi imádja. Olyan kövér, nagyon szeret enni.
3. kiskutya: A feleség allergiás lett a kutyaszőrre, a fajtamentőknél jelentkeztek, akik át is vették. Jó gazdikat találtak, szoktak vele találkozni a Városligetben.
2. kiskutya. Elveszett. Egy darabig keresték, de nem találták meg. Azóta már két másik kutyájuk volt.
1. kiskutya. Talán ők voltak, akik tényleg szerető gazdivá váltak. Akik úgy beszéltek a szuka kutyájukról, ahogyan mi. Akiknek nem csak egy kutya, hanem családtag. Vidáman mesélték, hogy örökbe fogadtak hozzá egy másik kutyát is, egy feketét, kant. Most éppen nagy az öröm a családban, kiskutyák születtek.
Jaj, annyira általánosak voltak a válaszok. Egy állatvédőnek semmi meglepetés, gyakran hallja ezeket.
De régi ismerősömnek hatalmas sokk volt.
Már nem nyugodt a lelkiismerete. De mit tehetett volna, mindet nem tarthatta meg…
Jó lenne úgy befejezni a történetet: és éltek ivartalanítás után, míg…
De csak reménykedni fogunk, hogy így lesz.
Ezzel a történettel annyi bölcsességet tanultam idősebb állatvédő társamtól.
De jól tudom, hogy kell a csákány is, ha sok-sok ember szemléletén, a felelős szervek hozzáállásán szeretnénk változtatni.
Hogy mik azok a pontok a történetben, ahol egy állatvédő felszisszen?
- Nem tenyésztő, hanem szaporító. Az is aki borzalmas körülmények között tartja, az is, aki tudatlanul cuki kiskutyákat szeretne és nem követi után az örökbeadottak sorsát.
- Ha megvesszük a borzalmas helyről a kutyát és egy vagyont fizetünk neki, akkor ezzel támogatjuk, további szaporításra ösztönözzük.
- A szobakutyákat nem tartjuk a kertben. Sem alkatuk, sem szőrük, sem méretük nem bírja, nem erre lettek kitenyésztve.
- Csak felelőtlen gazditól tud kutya elszökni. A kutya nem elveszik, hanem elveszítik.
- A szőrallergia kezelhető.
- A gyerek születése miatt nem KELL továbbajándékozni a kutyát. Együtt lehet vele élni, sok-sok család él így. Egészséges és boldog gyerekekkel és kutyákkal. Mi is.
Hangya Közöség
www.facebook.hu/HangyaKozosseg
