Kérdések, amikre nem lehet jól válaszolni
2016. szeptember 20. írta: Hangya Közösség

Kérdések, amikre nem lehet jól válaszolni

2_istock_000003401233small.jpg 

Vannak kérdések, amik naponta elhangoznak. Sokszor. Az ország teljes területén.
Nincsenek rá válaszok, legalábbis nem olyanok, amit a kérdezők hallani szeretnének.
Olyan kérdések, amikre egyszerűen nincs jó válasz. Amikre csak megpróbálni lehet válaszolni, de nincs megoldás.
Évek óta hallgatjuk újra és újra. Nem lesz jobb. Az elmúlt években csak többen és többen teszik fel ezeket a kérdéseket.
Mi is emberek vagyunk. Sokszor már nem megy mindig, mindenkinek kedvesen, mosolyogva válaszolni. Felvilágosítást végezni. Mert az már nem érdekli a kérdezőket.

Lehetne ebből egy kedves kisfilmet forgatni. Mi már sokszor próbáltunk, sokféleképpen válaszolni. A vége mindig az, hogy meghallgatjuk, hogy ez a mi felelősségünk, hogy mi kötelességünk, és miért nem csinálunk valamit. Azonnal, most. „Hát, mert ez a dolguk.”
Mindig ez a vége, akkor is, ha kedvesen kezdjük, ha elutasítóak vagyunk, ha fáradtan mégis próbáljuk magyarázni a miérteket. Akkor is, ha csak annyit mondunk: nem tudunk segíteni.
Mert ez az igazság. Nem tudunk segíteni. Mert nem a mi felelősségünk, nem a mi kötelességünk.

Őszintén: te eltudnád mondani naponta ezeket a válaszokat? Naponta sokszor, akkor is, hogy ha a kérdező üvölt, vádaskodik, lelkiismeret furdalást próbál kelteni?


Kérdések, amire nem lehet jól válaszolni.
Szemezgetés az állatvédők leggyakoribb hívásaiból

1. „Találtam egy kutyát, jöjjenek azonnal.”

Annyira sok a kutya, hogy az állatvédő szervezetek így is telt házzal, a legtöbben pedig kétszeres, háromszoros létszámmal működnek. Az ilyen telefonokból pedig naponta több jön. Nem lehet jól kezdeni a választ. A legtöbbször nem tudunk segíteni. Nem azért, mert nem akarunk. Ezt nehéz megérteni. Azért mert bár a szívünk szakad meg, nem tudunk.
Nincs jó válasz: Nincs felelőse a történetnek, a talált kutyák mennyisége miatt nem tud mindegyik bekerülni valamelyik menhelyre. De emberek vagyunk és nem mehetünk el egy ártatlan, magáról gondoskodni tudó élőlény mellett.

Mi a jó megoldás?
Nincs. Ha találunk egy kutyát, először próbáljuk a tulajdonost kideríteni: minden állatorvosi rendelőben, Budapesten több étteremben is le tudják olvasni a tulajdonos nevét, ha van chip a kutyában. Szerencsére már ez is egy reális opció, egyre több probléma oldódik meg ezen a vonalon. Amennyiben nincs, helyezzük biztonságos helyre és kezdjünk el telefonálgatni. Mert hátha valahol van hely. Amennyiben a kutya orvosi ellátásra szorul, mindenképp jelezzük. Ha nincs helyük, ne legyünk vádaskodóak.A leggyakoribb reakció: „De hazavinni nem tudom”. De hiszen mi sem. Ha nincs hely a szervezetnél, mi is csak a fürdőszobánkba tudnánk elszállásolni és mi is dolgozni indulunk másnap reggel. És nálunk már így is lakik egy teljes falka.
Középkori módszer, de még mindig az egyik leghatásosabb: plakátolni a megtalálás környékén, illetve a modernebb verziója: felrakni a közösségi média elveszett-talált oldalaira, helyi közösségek tájékoztatása.

2. „Láttam egy kutyát itt és itt.”

Az egyik kedvencünk. Ennek csak fokozatai vannak:
„Elütött kutyát láttam az X kereszteződésben Y órával ezelőtt”. „Egy hete fekszik egy bokor alatt, nem tud felállni”. „A kutya futott, nem tudtuk megfogni, a Z úton ment a belváros felé.”
Egyszer bekerültünk a gyerekünkkel egy éjszakai ügyeletre. Csupa magas lázas gyerekkel vártak a szülők, sokszor akár egy órát is. Kijött a doktornő és megkérdezte, hány szülő csillapította a gyerek lázát. Senki nem emelte fel a kezét.
A doktornő igen dühös volt, nem értette, hogy azok a szülők, akik szeretik a gyereküket, miért engedik akár órákra lázasan vergődni a beteg gyereket? Hiszen nem az az első, hogy rohanunk vele, hanem, hogy a szenvedését csillapítsuk.
Ilyesmi itt is a válasz. Valaki látott valahol valamit. Nem vitte orvoshoz, nem fogta meg, nem fotózta le. Csak szólt, hogy tovább hárítsa a felelősséget, mert ezzel a telefonnal szerette volna magát kivonni a történetből. Amit lehetett, megtett. Pedig nem.
Az ilyen bejelentések 90%-nál a kirohanó állatvédő már nem találja ott a kutyát. Mert a kutyákra nem jellemző, hogy leülnek és várnak. A balesetes kutyák általában sokkot kapnak, menekülnek. Csak akkor nem, ha nem tudnak a sérülésektől: sokszor akkor is.
Nincs jó válasz.

Mi a megoldás? Felmérni a sérülést, biztonságba helyezni a kutyát, fotózni, chipet olvastatni. Mindegyik eset más, de mindegyiknél van, amit egy magánszemély is megtehet. Kérdezzünk, az állatvédők szívesen segítenek, ha látják, van tett is a telefonhívás mögött.

3. „Van egy csomó használt rongyunk, egy rossz mosógépünk. Jöjjenek érte azonnal, vagy holnap kidobjuk.”

Muszáj, hogy különbséget tegyünk adomány és szemét között. Kérdezzünk, mert egy menhely jobban tudja, hogy mire van szüksége, mit tud használni.
- A használt ruhák, rongyok többségét másodpercek alatt szétszedik a kutyák. Ha zipzáras, gombos, életveszélyes. Mellesleg egy gyerek ingecske nem melegít, ahogy egy se. A kanapékat, foteleket, matracokat fél perc alatt szedik szét, a konténer és szemétszállítás nagyon drága.
- Sajnos szinte sosem kérjük háztartási gépből, ami nem működik. Veszélyes hulladékként nekünk is fizetni kell az elszállításáért, ami nagyon dühítő, főleg, ha a fuvart is mi fizettük.
- Bútoroknál egyedüli gond a szállítás, mert nagy távolságról a fuvar többe kerül, mint amit a bútor ér, és ezt mindig figyelembe kell venni. Lehet helyben is be lehet szerezni. Aki szállításban tud segíteni, az mindig a legjobb megoldás.
Nincs jó válasz, sokszor megsértődnek a felajánlók.

Mi a megoldás? Érdeklődjünk, mert a menhelyek nagyon pontosan el tudják mondani, hogy mire van szükségük. Ha segíteni akarunk, tudunk. Minden háztartásban van egy-egy kopott lábas, használt törölköző, lepedő, lejárt szavatosságú élelem, vitamin. Ha tényleg segíteni szeretnénk, tudunk.

4. „Mentettünk egy kutyát – átveszik? Fizetik a költségeit? (utólag)

Bárki lehet ma állatvédő, nincs rá jogszabály. Bárki menthet kutyát. Csak fel kell kapni az utcán és lehet mondani. „megmentettük”. Sokan felelőtlenül vágnak bele, nem gondolják át, mivel jár. Aztán keresik nekik a helyet, hogy hogyan tudnának megszabadulni tőle, hiszen ők csak „mentették”. Ha egy szervezet átvesz egy kutyát, akkor alaphangon kb. 60 ezer forintos költséget vesz át. Amikor igen-t mondd, tudnia kell, hogy miből fogja finanszírozni. A majd csak lesz valahogy szinte mindig katasztrófához vezet. Jönnek az oltások, a táp, esetleg speciális táp, a parazitamentesítések, az elhelyezés megoldása, az ivartalanítás költsége és utána ki tudja mikorra kerül gazdihoz: a tartási költsége akár éveket is jelenthetnek.
Nincs jó válasz.

Mi a megoldás? Tudjuk, hogy az állatmentés jó szándékkal történik. De azt is, hogy felelőtlenség, ha pénz nélkül, hely nélkül, ismeret nélkül vág bele valaki.
Mi nem mentünk hivatalosan állatot. De ha véletlenül belebotlunk egy ilyen történetbe, próbálunk neki helyet keresni. Jó helyet, ahol tudjuk, gondoskodnak róla. A gondoskodás költséges, mi saját pénzből összedobjuk amit tudunk, hogy ne a szervezet legyen terhelve. Hiszen sok helyen élelemre is alig futja.

5. „Le szeretném adni a kutyám, már nem kell.”

Az indok sokféle szokott lenni. A telefonáló magyarázkodik, mentegetőzik, meggyőz… Az állatvédőnek teljesen mindegy, hogy mi az indok. Ugat, nem ugat, költözünk, válunk, gyerek születik, hisztis, beteg. Az állatvédőnek ezek csak egyet jelentenek: NEM KELL.
Egy állatvédő el sem tudja képzelni az a szituációt, azt az élethelyzetet, hogy egy saját kutyát, egy társat, egy családtagot magára hagyjon. Egy állatvédőnek már az is sok, hogy végig kell hallgatni a telefonáló problémáit és még kedvesen is kellene reagálni: megnyugtatni a lelkiismeretét, hogy igen, jól teszi. Nem, nem teszi jól.
A beteg kutyához lehet anyagi segítséget kérni, kedvezményt a doktornál… stb. Ha költözni kell, egy állatvédő biztos, hogy olyan helyet keres, ahová mehet kutya. Azt, hogy gyerek fog születni, lehet tudni előre is. Ha nem is azonnal, de a 15 éves tervben lehet tudni, benne van-e. Az ember és állatorvosok szerint is jó hatással van egy kisgyerekre ha egy kutya közvetlen közelében nő fel. Az állatvédőnél pont így élnek. Neki ez nem indok. Ahogy egy válás sem. A gyereket sem adjuk intézetbe azért, mert elválunk. A problémás kutyákhoz lehet trénert hívni. Ja, hogy az pénzbe kerül? Sajnos erre csak egy válasz van: Nem kötelező mindenkinek kutyát tartania. Mi minden ismerősünknek a „kutyát szeretnénk” ötletre elmondjuk: sokba kerül, van annyi gond vele, mint egy gyerekkel és kb. 10-15 éves döntésről van szó. Ez tény. 
Ennek a hívásnak egyre gyakoribb mutánsa: "Ha nem jönnek érte azonnal, agyonütöm".
Nincs jó válasz.

Mi a megoldás? Nincs megoldás.

Jó kis szabadidős elfoglaltság, jó kis hobbi ez, ugye? Folyamatosan ezek a kérdések, ezek a válaszok.

Közben tudjuk, hogy mögötte életek vannak, akiknek vagy jobbra vagy rosszabbra fordul a sorsuk.
A kérdések jogosok és jó helyre is érkeznek be, csak nincsenek válaszok.
Akkor is, ha tudjuk, hogy a kérdező is csak segíteni szeretne, hogy csak fogalma sincs a jelenlegi helyzetről, akkor is, ha tudjuk jogosan felháborodott.

Mert mi már azok sem vagyunk. Csak hallgatunk.

Hangya Közösség
www.facebook.com/HangyaKozosseg
info@hangyakozosseg.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://hangyakozosseg.blog.hu/api/trackback/id/tr1511730863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.